Krokodilok és aligátorok |
 |
A krokodilok rendszere |
A krokodilok és az aligátorok - a kajmánokkal és a gaviállal együtt - a hüllők osztályának Crocodylia rendjébe tartoznak, és jellegzetes gyíkszerű testalkatukról, a testüket borító pikkelyekről és szarulemezekről, félelmetes fogakkal fölfegyverzett hatalmas, erős állkapcsukról azonnal fölismerhetők. A krokodilok rendjének fajai kivétel nélkül a Föld melegebb tájain honosak. A rendet általában három családra osztják: az egyikbe a krokodilok, a másikba az aligátorok és a kajmánok tartoznak., a harmadik pedig egyetlen fajból, a gaviálból áll. Általánosságban a krokodilok karcsúbb testűek és megnyúltabb fejűek; az aligátorok és a kajmánok feje rövidebb és szélesebb. A krokodilok arról is fölismerhetőek, hogy amikor a szájuk csukva van, alsó fogsorukban a negyedik fog jól látható; az aligátoroknál ez a fog nem látszik, mert egy gödörbe helyezkedik el. Bár az egyes fajok alkatukban feltűnően hasonlítanak egymáshoz, végső testméretük tág határok között (1,5-7 m) változik.
Életmód |
A krokodilok rendjének valamennyi faja vízközelben - mocsaras területen, kisebb nagyobb tó, lassan hömpölygő folyó vagy csatorna mellett - él, és sokat tartózkodik a vízben. Hidegvérű azaz változó testhőmérsékletű állatok lévén a vízre mint a hőmérséklet-változásokat tompító közegre van szükségűk. A krokodilok az éjszakát rendszerint a vízben töltik, napközben pedig a parton heverésznek és sütkéreznek
a napon. Kánikulában vagy árnyékba húzódnak, vagy a víz alá merülve hűtik le testüket. Ilyenkor, a hőség
óráiban, láthatjuk leggyakrabban nyitott szájjal a krokodilokat - verejtékezni ugyanis nem képesek, és csak így tudják a vizet párologtatni, s ezzel testüket hűteni. A krokodil tehát ugyanazért tátog, amiért a kutya liheg.
 |
A krokodilok és aligátorok körülbelül 200 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki, a hüllők virágkorának vége felé. Az akkori krokodilok még teljesen szárazföldi életmódot folytattak, nem úgy, mint a mai utódaik, amelyek részben a vízben élnek. Lábuk hosszabb, orruk rövidebb volt, mint az általunk ismert krokodiloké. Miközben a földtörténeti középidő (mezozoikum) vége felé, nagyjából 65 millió évvel ezelőtt az akkori szárazföldi fajok jelentős része kihalt, az aligátorok és a krokodilok valami okból eléggé alkalmazkodóképesnek bizonyultak ahhoz, hogy fennmaradjanak.
Társas együttélés |
Bár a krokodil és rokonai a jelek szerint szívesen élnek nagyobb csoportokban, védik a maguk territóriumát, és a csoportban rendszerint egy domináns hím uralkodik. Ez az állat több időt tölt a vízben, mint a többiek, s területének határa mentén föl-le cikázva elűz minden más nagytermetű hímet, és gyakorta hangos üvöltést hallat. A krokodilok sokféle hangot tudnak kiadni - röfögnek, sziszegnek, morognak és mély hangon vartyognak -, s e hangok mindegyikének külön jelentése van.
A szárazföldön többféleképpen is tudnak mozogni. Általában eléggé könnyedén járnak testükből oldalirányban kinyúló lábaikon, de ha kell, egyfajta szaggatott vágtára váltanak, vagy hason csúszva lopakodnak.
A vízben erőteljesen úsznak, de a hajtóerőt nem a lábaiknak, vagy úszóhártyás lábuknak, hanem hosszú, erős farkuk széles csapásainak köszönhetik. A vízben képesek hosszú órákig mozdulatlanok maradni, ilyenkor egész testük a víz alá merül, csak a fejük tetején elhelyezkedő orrnyílásuk, szemük és fülük emelkedik a víz színe fölé. Lélegezni csak a víz fölött tudnak, de olykor hosszabb időre is lemerülnek a víz alá. Ilyenkor fülük és orrnyílásuk becsukódik, szemükre védőhártya ereszkedik.
A krokodilok gyerekkora |
Táplálkozás, szaporodás |
A kis krokodilok - szüleik kicsinyített másai - életük első heteiben az ekkor még megmaradó szikzacskóból nyerik táplálékukat. Anyjuk továbbra is szemmel tartja és őrzi őket, hiszen ekkor még roppant védtelenek, és könnyen áldozatul eshetnek vidrának, mosómedvének, gémeknek, teknősnek, nagyobb halaknak, vagy akár más krokodiloknak is. Egy éven belül könnyen meg is kétszerezhetik testméretüket. Másfél éves korukig az anyjuk lakta vízben maradnak, majd fölkerekednek, és másik lakóhelyt keresnek.
Hároméves korukban más krokodilokkal szövetkezve megalapítják saját territóriumukat. A krokodilok és az aligátorok egy bizonyos testhossz elérésekor válnak ivarilag éretté - fajtól függően 5-15 éves korukban.
Rendkívül hosszú életűek; egyesek szerint akár száz évig is elélhetnek, erre azonban nincs megbízható adat.
 |
Az emberek többsége retteg a krokodiloktól, de hogy valójában mivel táplálkoznak ezek a hüllők, az a termetüktől és attól függ, hogy környezetükből épp milyen zsákmány kínálkozik.
A krokodilporontyok kezdetben rovarokat, ebihalakat, csigákat, kis halakat, rákokat és kagylókat esznek. Mivel növekedésük viszonylag gyors, és mivel csak kis zsákmányállatokat tudnak elejteni, nagyon gyakran táplálkoznak.
Ahogy növekszenek, egyre termetesebb zsákmányt ejtenek, s egyre több idő telik el két étkezés között. Előbb nagyobb halakat és hüllőket kezdenek zsákmányolni, majd rákapnak az emlősökre is. Bármely állat, amely csattogó fogsoraik közelébe téved - majom, bivaly, zebra, gnú és kígyó, könnyen zsákmánnyá vallhat. Sok állat általában akkor esik áldozatul a krokodiloknak, amikor a vízparton gyanútlanul a szomját oltja. A krokodilok az élve elejtett zsákmányon kívül a dögöt is megeszik. Bármilyen élesek és hatalmasak ezeknek az állatoknak a fogai, a zsákmány széttépésére és húsának felaprítására nem alkalmasak. Amikor a krokodil vagy aligátor lecsap egy állatra, amint az a vízparton iszik vagy éppen átkel, általában megragadja, s megpróbálja a vízbe vonszolni és a vízbe fojtani. A nagy termetű áldozatot, miután végzett vele, sokszor kénytelen a parton egy üregbe vonszolni és megvárni, amíg bőre megpuhul, mert csak ezután tudja nagy harapásokkal szétmarcangolni. Általában viszont a krokodil vagy aligátor áldozatát fogsorai között tartva halálforgásba kezd a vízben, hogy íj módon szakítson le belőle húsdarabokat. Amit egyszerre befal, azt egyben le is nyeli. Egy-egy nagyobb zsákmányállat gyakran számos krokodilnak szolgál táplálékul, amelyek egyszerre lakmároznak belőle. A halakat a krokodilok a sekély vízben kapják el: egyszerűen összecsattintják az állkapcsukat, vagy a fogukkal felnyársalják őket. A halat is egészben nyeli le, s fejjel előre csúsztatják le a torkukon, nehogy a kopol-
tyúk és a tüskék megsértsék garatjuk finom szöveteit. A legtöbb krokodilféle a táplálékkal együtt külön- féle tárgyakat - köveket, fadarabokat - is lenyel. Ezek valószínűleg elősegítik az emésztést, amely a gyomorban hamar végbemegy.
A krokodilok rendjének különféle tagjai nem egy formán vadásznak. Némelyikük rendkívül lusta, szinte arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Mások - különösen a nílusi krokodil - sokkal rámenőseb-
bek, s elszántan lesik vagy követik a prédát. Olykor erős farkuk csapásával sodorják áldozatukat csattogó állkapcsuk közelébe. A leginkább vízi életmódot folytató krokodilféle, a gaivál egyszersmind a legügye- sebb halászok egyike ebben a rokonsági körben: étrendje főleg halakból áll. A vízben cirkál, jobbra- balra tátog hatalmas állkapcsával, és ezzel a módszerrel jókora területen arat.
A krokodilok tojással szaporodnak. Tojásaikból teljesen kifejlett krokodilporontyok bújnak elő. A párzás is a vízben történik; hogy az év melyik szakában, az fajtól és élőhelytől függ.
Nagyjából egy hónappal a párzás után a nőstény krokodil keres egy alkalmas helyet a szárazföldön, ahol lerakhatja tojásait. Egyes fajok lyukat ásnak a homokba a tojásoknak, mások viszont - kiváltképp a csuka- orrú aligátor - fészket építenek iszapból és növényi törmelékből, amelyet a nőstény gyűjt össze és a szájában tartva szállít a helyszínre. A fő cél az, hogy a tojások többé-kevésbé állandó hőmérsékleten legyenek, ezt azonban a 20 C-ot is elérő napi hőmérséklet-ingadozások közepette nem könnyű megvalósítani.
A nőstény krokodil alkalmanként 20-80 ovális alakú tojást rak le - mintegy félpercenként egyet-egyet. A legtöbb hüllőtől eltérően anyai teendőit rendkívül komolyan veszi, tojásait foggal-körömmel védelmezi,
gondolkodás nélkül megtámad minden, közelbe merészkedő állatot. A költés legfeljebb 3 hónapig tart. Eközben a nőstény a fészket vagy a vizeletével tartja nedvesen, vagy pedig úgy, hogy a vízből egyenesen a fészkére mászik. A csukaorrú aligátor még a rothadó növényeket is eltávolítja a fészekből, hogy fenn- tartsa a kívánt hőmérsékletet. Több faj nőstényei egyáltalán nem esznek ebben az időszakban: a hátuk és farkuk körül lerakódott zsírtartalékokat élik fel.
A világra jönni készülő porontyok rendszerint az állkapcsuk csúcsán található ún. tojásfoggal törik fel a tojáshéjat. Hangjukat hallatva figyelmeztetik anyjukat a kikelés közeledtére, mire az anya félrekotorja a fészek borítását, és ha valamelyik poronty nem tudná feltörni a tojáshéjat, segít neki. Ezután óvatosan a szájába veszi, és vízre teszi kicsinyeit.
 |
 |
 |
Megdöbbentő pusztításuk |
A vadászat akkor öltött a populációk fennmaradását fenyegető mértékeket, amikor egyrészt divatba jöttek a krokodilbőrből készült termékek, másrészt elterjedtek a lőfegyverek. Az öldöklés számadatai hátborzongatók: a becslések szerint Dél-Amerikában évente egymillió kajmánt pusztítottak el; az Egyesült Államokban 1929-ben 190 000 csukaorrú aligátor bőrét értékesítették; Tazmániában 1950-ben 12 500 krokodil bőre talált gazdára. Ha Amerikában 1944-ben nem született volna törvény a csukaorrú aligátor védelmére, akkor ez a faj már aligha létezne. Afrikában a nílusi krokodil eltűnt északibb előfordulási helyeinek jó részéről. Indiában a természetben a gaiválnak talán már egyetlen példánya sem él. Az indiai gaivál már-már kihalt az 1970-es években, de sikerült megmenteni a védett területek segítségével, a befogott állatok szaporításával. Jelenleg kb. 2500 példánya él a szabadban.
A krokodilok és rokonai ma már szinte mindenütt a világon védelmet élveznek, de hiába került olyannyira előtérbe korunkban a természetvédelem, a krokodilbőr-kereskedelem ma is nagy üzlet. A bőrökért olyan magas árat fizetnek, hogy a szegény sorban élők, elsősorban Dél-Amerikában, ha kell, életük kockáztatá- sával is vadásszák és pusztítják az aligátorokat. Válogatás nélkül ölik le az állatokat, a fiatalokat és a nőstényeket éppúgy nem kímélik, mint az idősebb hímeket, s ez a szaporulatban is érezteti hatását, hosszú távú következményei pedig felmérhetetlenek.
A másik tényező, amely elkerülhetetlenül végveszélybe sodorja a krokodilokat, hogy megfosztjuk őket élőhelyüktől. Ez a folyamat is Dél-Amerikában a legfenyegetőbb, de Délkelet-Ázsiában is súlyos gondokat okoz. Ahol gátakat és mesterséges csatornákat építenek, elterelve a folyókat eredeti medrükből, s új földterületeket vonnak művelésbe, ott a természetes élővilágra nyilvánvalóan nem sok jó vár. Az esőerdők kivágása miatt csökken a csapadékmennyiség, és sok krokodilféle élőhelye teljesen kiszárad. Ezeknek az állatoknak az eltűnése nemcsak az érintett fajoknak rossz, hanem nekünk is, mert felboríthatja egy-egy terület ökológiai egyensúlyát. A floridai Ever-glades mocsárban például az aligátorok tizedelik azt a csontlemezes ragadozó halat, amelynek elszaporodása a zsákmányul szolgáló kisebb halfajok kipusztulását vonná maga után. Emellett az aligátorok az aszályos időszakok átvészelését is megkönnyítik
más állatok számára: az álltaluk ásott mélyedésekben, ahol megmarad a víz, menedékre találnak a halak, és szomjukat olthatják a környék madarai, hüllői, emlősei.
 |