Belgiumban a XIX. század végén kialakult egy közepes nagyságú, fordulékony, kitartó, igénytelen, éber juhászkutya (chien de berger belge) védőösztönnel, amely erősen a gazdájától függött, mégis tudott ünállóan dolgozni, ha a helyzet úgy kívánta. 1891-ben Reul professzor a hazai kutyákkal kezdett foglalkozni, és a tiszta tenyésztésüket követelte/támogatta. Eltartott egy ideig, amíg megegyeztek a színekben és szőrtípusokban, amelyeket ma tenyésztenek:
Groenendael: fekete, hosszú szőrű, Groenendael falucska környékén fejlődött ki. Tervueren: hosszú szőrű, vörösesbarna fekete szőrvégekkel és fekete maszkkal. Malinois (mechelai): rövid szőrű, fakó fekete árnyalattal/leheletnyi feketével és fekete maszkkal; Malines környékéről származik. Lakenois (laeken): szálkás szőrű, színe mint a malinois-é, a laekeni kastély parkjának durvaszőrűjuhászkutya-tenyészetéről nevezték el.
A belga juhászkutyák nagyon jó családi kutyák és fáradhatatlan szabadidőpartnerek. Okosak, szorgalmasak, könnyen irányíthatók, gyerekszeretők, éberek és sokféle kiképzésre alkalmasak. Sok mozgást és elfoglaltságot igényelnek, és kitűnő teljesítményt nyújtanak az agilitysporttól a mentőkutyázásig mindenben. A malinois az őrző-védő sport szerelmeseinek kedvelt kutyája, és egyre gyakrabban használják a rendőrségnél és a vámnál is. A tisztán munkavonalú tenyészetekből származó kutyák mindazonáltal nem ajánlhatók családi kedvencnek. A nagyon érzékeny belgákat finom érzékkel, szerető következetességgel és keménység nélkül kell nevelni, ezért a tapasztalatlan kutyatartóknak csak feltételesen ajánlhatók. A lakenois kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb, mint rendkívül temperamentumos, mindig agilis rokonai. Ugyanakkor egyáltalán nem kevésbé tehetséges, de sajnos csak nagyon ritkán találkozni vele. A hosszú szőrűek rendszeres ápolást igényelnek.
