Gyíkok

A gyíkok farka igen hosszúra, akár a törzs hosszának öt-hatszorosára is megnőhet. Némely vízi fajé oldalirányban lapított, s az állat ide-oda csapkodja, miközben előre hajtja magát. A kaméleonok felpöndöríthető farka fogószervvé módosult, ötödik végtagként működik, faágak köré tekeredve segíti a mozgást. A legtöbb gyík törzse hengeres, de lapos is lehet, így megkönnyíti a rejtőzést. A gyíkok általában rendszerint öt-öt ujj található, ezek éles karomban végződnek, úgyhogy az állat a köveken is meg tud kapaszkodni. A kaméleonok két, illetve három ujjuk összenőtt, mintha kétujjas kesztyűt viselnének. Így biztosabban fogják meg a vékony ágakat. Némely faj lábujjainak felületét jókora pikkelyek növelik meg, ezek megkönnyítik a mozgást, amikor a gyík laza homokon surran (homoki szkink) vagy a vízen szalad (sisakos baziliszkusz). A gekkók lábfelépítése egészen különleges. Lapos ujjaik alsó felszínén sorokba rendeződött, apró, szőrszerű képződmények borítják, hegyük a legkisebb repedésbe, mélyedésbe is beleakaszkodik. Így az állat fejjel lefelé is képes szaladgálni a mennyezeten, sőt akár föl-alá futkározhat az ablakokon. A gyíkok szemének nagysága rendkívül változatos - némely talajlakó fajokét szinte látni sem lehet, az éjszakai gekkóké viszont hatalmas, kidülledő. Más, mint a kígyók látószerve, mert a gyíkoknak nem nőtt össze a szemhéjuk, tehát pislogni is tudnak, kivéve persze azokat - például a gekkókat -, amelyeknek egyáltalán nincs szemhéjuk. Szájukban sok kis hegyes fog sorakozik, még az apró gyíkok is haraphatnak, ha kézbe vesszük őket. A legnagyobb fajok hosszú, éles fogaikkal tépik szét a zsákmányt. A gyíkok ízérzékelése sokkal fejlettebb, mint a szaglásuk. Ezek a hüllők a nyelvükkel keresnek táplálékot a környezetükben, gyors egymásutánban kinyújtják és visszahúzzák. E szervükkel határozzák meg társuk vagy ellenségük helyét is.

A jellegzetes gyíktest fejre, megnyúlt törzsre, négy lábra és hosszú farokra tagolódik. Akad azonban néhány kétlábú, sőt teljesen lábatlan faj is - ez utóbbiak a kígyókra emlékeztetnek. A gyíkok testét - mint minden hüllőét - száraz szarupikkelyek fedik. Ezek a kreatin nevű fehérjéből álló lemezek nemcsak a sérülésektől védik meg az állat lágy részeit, hanem a napon való kiszáradástól is. E hüllő mérete és színe szélsőségesen változik, de alapszabásuk szinte teljesen megegyezik. A legkisebb a karib-tengeri Virgin-szigeteken élő, gyufaszálnál alig hosszabb gekkó, a legnagyobb az Indonézia egy kis szigetén honos komodói varánusz vagy a komodói sárkány, amelynek törzse a fejével együtt 1,5 m hosszú, a farka szintén 1,5 méteres. Szarvasokat vagy kisebb lovakat is képes zsákmányul ejteni.

A gyíkok gyorsan futnak. A legtöbb faj négy lábon szalad, törzsét és farkát a földön vonszolja. A lábatlan gyíkok ugyanúgy mozognak, ahogy a kígyók, egész testükkel tekerőznek az aljnövényzetben. Némely szkinkek is satnya lábaikat oldalukhoz tapasztva közlekednek. Az ausztráliai galléros gyík rendesen négy lábon jár, de ha menekül, törzse mellső részét fölemeli a földről, és hátsó lábain inal el. A közép- és dél-amerikai sisakos baziliszkusz rövid távon még a vízen is tud futni a veszély elől. Léteznek olyan fajok is, például a galápagosi tengeri leguánok, amelyek lapos farkukkal úgy úsznak, mint az angolna. Bár ténylegesen repülni egyetlen gyík sem tud, találunk közöttük olyan fajokat is, melyek képesek siklórepülni. A malajziai repülő sárkánygyík szokatlanul hosszú bordái között rugalmas bőr feszül. Változtatni tudja alakját és nagyságát: amikor leveti magát egy fa tetejéről és lassan egy másik fa tövéig siklik, borsóhüvely alakú teste lelapul, csészealjszerű lesz.

A legtöbb gyík tojásrakó. Egyik-másik faj tojásai hónapokkal később kelnek ki, némelyek pedig a testükben tartják őket, és az utódok vagy mindjárt a tojásrakáskor vagy közvetlenül az után kelnek elő. A tojásokat rendszerint földbe kapart fészekbe, kövek alá, rothadó növényi részek közé, sőt termeszvárakba helyezik el, azután általában sorsukra hagyják őket. A hüllőtojások kikelési ideje jellemzően két-három hónap - minél melegebb a fészek, annál gyorsabb a folyamat. A pici gyík, amint kibújik, rögtön képes önállóan gondoskodni magáról. Vannak elevenszülő (ovovivipara) gyíkok is, ezek teljesen kifejlett utódokat hoznak világra. Az ilyen fajok újszülöttei kevésbé vannak kitéve az időjárás veszélyeinek.

A legtöbb gyík szorgos rovarpusztító, de a nagyobbak - méretüktől függően - más hüllőket, madarakat és emlősöket is fogyasztanak. Nem mindegyik gyík ragadozó, sok közöttük a növényevő, némelyek pedig vegyes növényi és állati táplálékkal élnek. A sivatagi leguán az élőhelyén található növények, például kaktuszok hajtásait, virágait és termései eszi. A fiatal zöld leguán növényekkel és rovarokkal egyaránt táplálkozik, majd fokozatosan áttér a tisztán növényi étrendre. A leguánfélék nyelve rövid, és nem tudják kinyújtani. Vannak ragadozó gyíkok, amelyek lesben várják a közelükbe tévedő zsákmányt és váratlanul csapnak le rá, mások viszont vadásznak, látásuk és szaglásuk segítségével kutatják fel a prédát. Amikor elkapják, álkapcsukkal összeroppantják, mielőtt lenyelnék. A kaméleonok hosszú, ragadós nyelvükkel fogják meg áldozatukat. Nyelvüket, amely gyakran hosszabb, mint a fej és a törzs együttvéve, a másodperc tört része alatt valósággal kilövik. Szemük sem kevésbé meghökkentő. A két szem egymástól függetlenül bármilyen irányba fordítható, így amíg az egyik előre, a táplálékra irányul, a másik az esetleges veszélyre figyelve pásztázhatja a terepet. Ha viszont zsákmányt vesznek észre, mindkét szemükkel ránéznek, ilyenkor térben látnak s egészen pontosan fel tudják mérni a távokságot.

A gyíkok általában magányosan élnek, de a szaporodási időszakban a hímek igyekeznek magukra vonni a nőstények érdeklődését. Általában élénkebb színezetűek is a nőstényeknél, így könnyebben feltűnnek. Némely hím háttarajt, homlok- vagy toroklebenyt visel, ez látványosabbá teszi megjelenését. Az anolisz hímje az udvarlás során mutogatja toroklebenyét, nyugalmi helyzetben viszont az álla alá rejti. Ez a bőrlebeny gyakran nagyobb, mint az állat feje, ráadásul élénk színű - vörös, rózsaszín, narancs vagy citromsárga -, így azonnal szembeötlik, amikor a gyík szokásos helyén, a fák zöld lombja között tartózkodik, kiváltképp, ha még bólogat is.