Háziállatok
Ezek a kedves és élénk rágcsálók hazájukban, Dél-Amerikában már régóta élnek együtt az emberrel. Az ősi írásos emlékek tanúbizonysága szerint már több mint 3000 éve is tartották ezeket a kis állatokat a mai Peru és Bolívia területén, ahol napjainkban sem ritka látvány a falvak környékén vagy az udvarokon szaladgáló tengerimalac. A Cavia nembe öt faj tartozik, melyeket tengerimalacok gyűjtőnéven foglalunk össze. Hogy az öt faj közül melyiktől származnak a házi tengerimalacok, nem tudni. Valószínű, hogy egynél több faj is szerepel a Dél-Amerikában háziasított - később a világ számos országába betelepített - házi tengerimalacok ősei között. A házi tengerimalac legközelebbi rokona a vad tengerimalac (Cavia aperea)
A tengerimalacokat a 16. század végén hozták be Európába a spanyol utazók. Furcsa nevét részben erről - mivel hosszú tengeri út során került Európába -, részben pedig jellegzetes, kicsit disznószerű felépítéséről és malacvisításhoz hasonló hangjáról kapta, mellyel ijedségét vagy izgatottságát fejezi ki. Ennek ellenére sem nevezhető zajos lakótársnak. Amíg a tengerimalacok nagy ritkaságnak számítottak kontinensünkön, csak a legvagyonosabbak engedhették meg maguknak, hogy vásároljanak belőle. Legkorábban azokban az országokban vált a gazdagok kedvencévé, amelyeknek voltak dél-amerikai gyarmatai, napjainkra azonban mind hobbiállatként, mind kiállítások alanyaiként egyre népszerűbbek, és ezzel párhuzamosan egyre több színváltozatuk szőrzettípusuk jelenik meg.
