Meglepőnek tűnhet, hogy a világ eldugott pontjairól származó állatok ekkora
népszerűségre tehetnek szert. Azonban - csakúgy, mint a szíriai aranyhörcsög
esetében - az orvosi kísérletek alanyaiból, világszerte elterjedt hobbiállatokká váltak a futóegerek is. A mongol versenyegér első leírásra egy francia misszionáriustól, Dávid atyától származik, aki 1897-ben küldött néhány példányt
Párizsba, az ottani Természettudományi Múzeum számára. Tudományos nevük,
Meriones unguiculatus, szó szerint azt jelenti: karmos harcos - a karmokra való utalás egyértelmű, de hogy miért bélyegezték ezeket az állatokat harciasnak, az örök talány marad, hiszen természetüknél fogva társas és szelíd lényekről van szó, melyek éppen e tulajdonságaik miatt váltak kedvelt hobbiállatokká.

A kedvencként tartott mongol versenyegerek őseinek sora 1935-ig követhető, amikor is az Amur folyó völgyéből néhány foglyul ejtett példányt Japánba vittek laborállatnak. 1954-ben néhányuk átkerült az Egyesült Államokba, tíz évvel később pedig Nagy-Britanniába. Mivel könnyen, gyorsan szaporodtak, hamarosan meghódították a hobbiállattartók köreit is A különböző tenyészetekben azóta számos színváltozatuk jelent meg, ami az irántuk mutatott érdeklődés további növekedését eredményezte. A különböző változatokra hamar elkészültek a színezettel és mintázattal szemben rögzített követelmények csakúgy, mint a testfelépítésre vonatkozó típusstandardok.

Nemrégiben más futó,és versenyegérfajok is megjelentek a hobbiállat-piacon,
ezek azonban közel sem váltak olyan népszerűvé, mint a mongol versenyegerek. Ezek közül egyesek nagyobb termetűek, következésképpen nagyobb helyet is igényelnek, másokat - kevésbé társas jellegük miatt - elkülönítve
kell tartani.