Bizonyítékok támasztják alá, hogy a legutolsó jégkorszak végén, úgy 15 000 évvel ezelőtt kezdtek észak felé terjeszkedni a nyulak, és mintegy 5000 évvel ezelőtt jutottak az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Itt azonban nem maradtak fenn sokáig, mivel a sűrű erdők nem biztosítottak számukra megfelelő élőhelyet. Másodszorra a normann hódítókkal, 1016-ban jelentek meg újra Britanniában. 700 évvel később az üregi nyulat betelepítették Észak-Amerikába is, ahol elszaporodott, és ma együtt él a természetben az őshonos fajokkal.

Nem kétséges, hogy a vallási tanok segítették a háziasítás folyamatát, amely végül a házinyúl mai széles elterjedéséhez vezetett. Ebben az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy az európai szerzetesrendek a fiatal nyúl húsát inkább "halnak" tekintették, mintsem húsnak, így húsvétkor engedélyezték fogyasztását. Az írásos emlékek szerint Kr. u. 600-ban már tenyésztettek házinyulat egyes franciaországi kolostorokban, majd később Németországban is, már sokkal azelőtt, hogy a vadon élő nyulak megjelentek volna azon a vidéken. Szőrméjüket is nagyra becsülték, és a feljegyzések szerint már az 1300-as években nagy mennyiségű prémet szállítottak Európa egyik pontjáról a másikra, ruházkodás céljából.

A nyulak kiállítási célból való tenyésztése iránt az 1800-as években nőtt meg az érdeklődés, mely mind a mai napig tart, és napjainkra számos fajtát és színváltozatot eredményezett. Népszerű kisállat-kedvencekké az 1980-as évektől váltak, így a kertek és udvarok után meghódították a lakásokat is.