A kutyák - falkatermészetéből adódóan - jelzik a falka többi tagjának az idegenek közeledtét. Amikor a házi kutyák izgatottak vagy nyugtalanok, ugatnak - ellentétben róka fajtársaikkal, amelyek csak nagy ijedségben ugatnak. A kutyák veleszületett, jó futóképessége a tizennyolcadik-tizenkilencedik században arra ösztönözte az embereket, hogy kocsijaik mellett futtassák őket. Amikor a kocsiból az emberek kiszálltak, a kutyák készen álltak gazdáik védelmére. Kétszáz évvel ezelőtt a dalmatát pontosan e célra tenyésztették ki. Fekete-fehér bundája könnyen beleolvad az éjszaka sötétjébe, ezáltal észrevehetetlenné vált az útonállók előtt. A kutyák ma is hasznos őrző- védő állatok. Több országban a rendőri szervek dobermannokat képeznek ki, amelyekkel kitűnően lehet járőrözni, vagy német juhászokat, amelyek megtanulhatnak őrizni, gyanúsítottakat megtámadni, vagy sérülés okozása nélkül tárgyakat erősen megragadni - amíg a rendfenntartó szervek meg nem érkeznek. Nagyon hasznosak nagy területek - mint például repterek - védelmében, mivel gyors futók, ugyanakkor ügyességük miatt be tudnak jutni elérhetetlen helyekre is, és emellett szaglásuk, valamint hallásuk sokkal fejlettebb gazdáikénál.

A kutyák hősiesen szolgálták az embereket háború idején is. A nagy testű kutyák természetes védelmezőösztönét kihasználták, a vadabbakat pedig harci kutyaként alkalmazták az ellenség megfélemlítésére és a táborhelyek őrzésére. A spanyol konkvisztádorok masztiffokkal érkeztek az Újvilágba, amelyekkel megfélemlítették az őslakosokat.  Ezenkívül a kutyáknak fontos szerepük volt a hódítások során is, mivel könnyen kiszimatolták a váratlan támadásokat a sűrű erdőben. A spanyolok már 1493-ban felhasználták a kutyák képességeit. A leghíresebb közöttük egy Becerrillo (kis borjú) nevű volt, amely nagy hírnévre tett szert azáltal, hogy annyi embert ölt meg, hogy gazdája fejpénzt kapott áldozatai után. Más konkvisztádorok, mint Hernando Cortés, úgy végezték ki foglyaikat, hogy rájuk uszították "harci kutyáikat".  Kutyákat manapság is képeznek valamelyest elfogadhatóbb háborús feladatok végzésére. A II. világháború alatt a Vörös Hadsereg páncéltörő aknákat szerelt kutyái hátára, és kiképezte őket a német tankok felkutatására. Sajnos a kiképzés alatt nem tanították meg őket a különböző tankok felismerésére, így amikor kieresztették őket a harctérre, válogatás nélkül a szovjet tankokat is célba vették.

A kutyákat valószínűleg először birkák és marhák őrzésére használta az ember. A Kr. e. 5000-ből származó sumér tekercsek a kutyafejű Bau istennőt a nyáj védelmezőjeként tüntetik fel, s az is falószínű, hogy az istennő nevét a kutyaugatás hangjából származtatták. A legelső juhászkutyákat inkább a tolvajok és a ragadozók elriasztására használhatták, mint nyáj terelésére. A terelőkutyák fajtái földrajzi helytől függően változnak. Mivel más és más állatokkal kell foglalkozniuk a legkülönfélébb terepeken, ezért a terelőkutyák általában helyi tenyésztésűek. A durva tibeti masztiff, a magyar kuvasz és komondor, illetve, a pireneusi kutya mind-mind ősi terelő fajták, őket még ma is használják Európa és Ázsia egyes részein, de egyikük sem olyan megbízható, mint például az óangol juhászkutya. Az európai terelőkutyáknál kisebb termetű skót juhász a legelterjedtebb juhászkutya Nagy-Britanniában. A nagyon intelligens Border collie-t a hosszú szőrű skót juhászból tenyésztették ki. Ausztráliában tenyésztették ki a kelpie-t, egy energikus munkakutyát, amely képes kibírni a durva terepet és a nagy hőmérsékleti különbségeket is.

A kutyák természetes viselkedéséhez hozzátartozik a futás. A kutyaversenyek már a rómaiak idejében megkezdődtek. E sportot a mai napig űzik agarakkal és whippetekkel. Műnyulas agárverseny először 1876-ban volt Nagy-Britanniában, de hamar vége szakadt, az állatok egymáshoz túlságosan közel értek célba. Az első világháború után egy oklahomai farmer szabadalmaztatott egy mechanikus nyulat, amit körpályára szerelt, így ezek után az agárversenyek közkedveltek lettek, s 1924-ben újra megjelentek Nagy-Britanniában. A versenyszerű szánhúzás Alaszkában az 1880-as években kezdődött, amit szibériai huskykkal és alaszkai malamutokkal űztek. Ez a mai napig kivételesen népszerű sport Észak-Amerikában és Európa északi részein, olyannyira, hogy a versenyzés a havas időszak után is folytatódik úgy, hogy a szántalpakra görkorcsolyákat szerelnek fel. Ahogy a kutyaiskolák egyre fontosabb szerephez jutottak, a kutyaversenyek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezeken a versenyeken a kutyák bemutathatják képességeiket, és ha ügyesek, díjakat és címeket is nyerhetnek. A verseny legmagasabb szintjén nyomkövető és szaglási tesztekkel teszi próbára az ebek képességeit.    

Alaszkai malamut

Ausztrál pásztorkutya